A japán ember szeret homályosan fogalmazni. Ez a béke záloga. Holmi túlzott egyértelműség megbillentheti a szépen fölépitett és karbantartott aszimmetrikus egyensúlyt. Meg aztán a telibe kimondott szó sértő is lehet. Itt nemcsak a sorok, de a szavak között is meg kell tanulni olvasni. A japánok persze ezt az anyatejjel szivják magukba, nekünk, nagyorrú idegeneknek viszont csak a tapasztalat segit. Két kis példa.
Ma egy japán lány volt vendégségben nálunk, és mivel először járt itt, megkérdezte, hogy merre van az o-tearai. Már nagyvidáman kezdtem épp kalauzolni a mosdó irányába a csaphoz - hiszen az o-te arai szó szerint azt jelenti, tiszteletreméltó kezet mosó hely, amikor hirtelen leesett, hogy ő valójában a wc-t keresi! Bár van arra külön szó is (o-toire) mégis ezt használják a wc-re. Mindennapos eufemizmus, tényleg pofon egyszerű megjegyezni, mégis belefutok néhanapján.
A másik történet tipikus példája a szégyen-kellemetlenség elkerülése-udvariasság hármas egységének. Aminap a gyerkőc útleveléhez kutattam fotóst. A dolog nehézsége, hogy kisbabákat nem minden stúdió vállal, mondván, hogy a baba nem tudja még tartani a fejét, nem tud veszteg maradni, sir-ri, megijed a vakutól, satöbbi...Az egyik sarki fotóst néztem ki magamnak, családi vállalkozás, biztos jófejek, bemegyek. Babka a hordozókendőben.
- Irasshaimasze. (Nagypapa, apuka, anyuka, mindenki kedvesen köszönt)
- Jónapot kivánok, három hónapos babócom útlevélképét válallnák-e?
- Óóó, milyen aranyos! Hmmm...Még ugye nem tartja a fejét? - kérdi nagyapó.
- De, de már tartja.
- Hüüümmm...
- (biztatóan mosolygok)
- Hümmm...háát, nos...
(itt már meg kellett volna értenem az üzenetet)
- Szóval nem tudják vállalni? (szegeztem nekik a zavarbaejtő kérdést)
- Asssszt nemmondom, hogy nem tudjuuuukkkkőőő...(oldalrabiccentett fej)
- Hallottam erről a vizszintes megoldásról, hogy kisbabát leteszik egy drapériára és akkor úgy...
- Igennn, hát, hogyis mondjam...
- Értem, szóval akkor nem tudják vállalni...
- Mmmm...Azt nem mondom, hogy nem tudjuk, de...
És ekkor mint villám hasitott belém a felismerés (és alig tudtam leplezni a belső kajact - magamat nevettem ki) hogy jaj, okké, értem, megvan, leesett, ez egy NEM. Csak éppen japán-nem. Átmegy a dolog? Nekik elismerni és kimondani azt, hogy a vendég óhaját képtelenek teljesiteni, egyrészt szégyen, másrészt kellemetlenség okozása, de ha már ez a borzasztó kinos helyzet az ő felkészületlenségük okán kialakulhatott, próbálják menteni a menthetőt: minél udvariasabban, kiméletesebben tudomásomra hozni az elutasitó választ. Hát nem drága egy szokás? Én nagyon kedvesnek tartom. Csak a dekódoláshoz érteni kell japánul.
Ez a jelenet persze nem minden fotós üzletben zajlott volna ugyanigy, ők, mint családi vállalkozás, még adnak a tradiciókra. A kép végül elkészült, egy sokkal kevésbé személyes jellegű szaküzletben, de egy történettel igy is gazdagabb lettem.
Kedves Gabi!
VálaszTörlésÍrásod eszembe juttatta Márai FÜVES KÖNYV-ében olvasható írását a tapintatról. Itt Avar István mondja el.
Szeretettel küldöm.
Márainak egyébként ma, -József Attilával egynapon- van a születésnapja. :)
Minden jót Neked,Nektek!
Ó, hogy ez nekem mennyire tud hiányozni!!
VálaszTörlésNagyon köszönöm ezeket az érdekes írásokat !
VálaszTörlésHa tudnád mennyire hiányoztak !
Minden jót Neked és szeretteidnek !
...és lécci írj !
Ami a wc-s dolgot illeti, Mo-n sem igen illdomos ezt a szót használni bizonyos helyzetekben. Vagy az amerikaiból meghonosodott "női szakasz" kifejezést használják, vagy a "mosdó" szót. Pl. egy nívósabb étteremben nem a wc, hanem a mosdó felől érdeklődsz.
VálaszTörlésNagyon vicces a fotós sztorid:D Egy hasonló helyzetben, én - pofátlanul - közöltem, hogy nem baj, ha nem, de ugyan, segítsenek már nekem, az elveszett külföldinek és ajánljanak egy másik helyet, ahol igen. Azt hiszem, végül az oldotta a feszültséget, hogy külfödi vagyok és gyorsan mellém adták az egyik fiatalka asszisztenst, aki elkalauzolt a konkurenciához, ahol két perc alatt megoldották a problémámat:D
., köszönöm a Márai idézetet és a jókívánságot!
VálaszTörlésKata, némely itthoni alkalmazottal való interakció után nekem is! :)
Ági, köszi a jókívánságokat! Írok, amikor van idő s ihlet. Amúgy most épp itthon vagyunk, ezért nincs új bejegyzés - még egy ideig.
A WC-vel kapcsolatban igazad van Forgószél. Amúgy ennek a szónak is mennyi szinonimája van nálunk...A fotóshoz hasonló helyzetekbe bele lehet futni, nem kevésszer, igaz? És nem vágott képeket, amikor a konkurenciához átkísért, ez a nem semmi!:P
Azt hiszem, ez tényleg a kulturális különbség :D Míg Mo-on direktbe megmondják, hogy "bocsi, nem tartunk", sőt vannak, akik esetleg azt is hozzáteszik, hogy "esetleg nézze meg itt és itt", addig ez Ázsiában másként van. Találd ki, hogy nincs, aztán találd ki, hogy hol tudod beszerezni:D Mondjuk, az nagy különbség Japán és Kína között, hogy Kínában nem csak nem mondják, hogy nincs, vagy hogy nem tudnak segíteni. Mindenre azt mondják, hogy oké. Aztán vagy észre veszed magad vagy nem:D Esetleg, leültetnek és megoldják. Megmozgatják a családot, a barátokat és az ismerősöket is. Közben, teáztatják az embert és szóval tartanak:) Ezzel a második megoldással találklozom a legtöbbször.
VálaszTörlésTényleg nem vágott képeket. Persze, lehet, hogy aztán egymás között megbeszélték, hogy "Ej, ezek a gájdzsinok, de ilyenek meg olyanok" :D Viszont, végig nagyon mosolygósak és segítőkészek. Szó sem lehetett róla, hogy egyedül menjek két sarokkal arrébb. Egyszerűen, nem sikerült meggyőznöm a főnököt, hogy nem kell elküldenie velem a kislányt.:) És hát mi tagadás, akár mi is az ő motivációjuk, mégis csak jólesik az embernek, mikor mosolyogva fogadják, mikor kvázi gondoskodnak róla stb. Ezt azért, eltanulhatnák a magyar kereskedők.